2015. május 24., vasárnap

5+1 tipp, hogy túléld a szerelmi bánatot

Noha egy embert élete során rengeteg kellemetlenség ér, a lelki megpróbáltatásoknál aligha létezik rosszabb dolog. Ilyen például, ha elveszítünk valakit, esetleg szerelmi bánat ér minket, amit nagyon sokan nehezen kezelnek. Az alábbiakban most ehhez szeretnénk segítséget nyújtani néhány bejáratott és tuti tipp által.
1. Biztos nem csak mi vagyunk a hibásak! 

A legnagyobb baj a szerelmi bánat kapcsán az, ha saját magunkat hibáztatjuk a kapcsolat vége miatt. Ne felejtsük el azonban, hogy egy kapcsolat mindig két emberen múlik, ezáltal ha magunkat okoljuk a kialakult helyzet miatt, az nem célravezető, másrészt pedig nem is objektív álláspont, mert a bűntudat sehová sem vezet. Persze ne is gyűlöljük meg a másikat, de ne is csak magunkat okoljuk a történtekért! 

2. Beszéljünk róla! 

A szerelmi bánatra sokan csak legyintenek, azonban gyakran elfelejtjük, hogy vannak érzékenyebb emberek, akiknek ilyenkor akár orvosi segítség is kellhet. Ha úgy érezzük, hogy minket is nagyon megvisel a dolog, a legjobb ellenszer a kommunikáció, valamint az, ha beszélünk a történtekről. Ez lehet egy barátunk vagy barátnőnk, de akár egy pszichológust is felkereshetünk azért, hogy ne csak meghallgasson minket, hanem hasznos tanácsokat is adjon nekünk a folytatáshoz. 

3. Vezessük le energiáinkat! 

Noha a szerelmi bánat hatására sokan begubóznak, holott tombolnak bennük az energiák, amelyeket nagyon fontos kiadni azért, hogy könnyebb legyen. Ennek az egyik legjobb módja, ha kimozogjuk magunkból! Menjünk el futni, kerékpározni, vagy csak egy nagyot kirándulni a közeli erdőkbe-hegyekbe, és garantáltan frissebbnek, éberebbnek, egészségesebbnek érezzük majd magunkat testileg és lelkileg egyaránt. 

4. Itt az ideje kikapcsolni! 

Ha nagyon nem segít semmi, itt az idő, hogy végre beiktassunk életünkbe egy nagyobbacska kikapcsolódást és pihenést, amire szakítás után talán nem csak lelkileg, testileg is szükségünk lehet. Utazzunk el egy hétvégére, ismerjünk meg új helyeket, és ha úgy jobb, vigyünk magunkkal egy ismerősünket is. Sokszor elég már egy jó masszázs, vagy egy kiadós vásárlás is, de ha több kell, egy wellness hétvége, vagy néhány nap a hegyekben garantált segítség lesz. 

5. Értékeljük azt, ami maradt! 

Nem csak szerelmi bánat idején, hanem minden lelki probléma esetén hasznos, ha mindig megtanuljuk értékelni mindazt, ami megmaradt nekünk. Gondoljunk úgy az eddigiekre, mint egy időszakra, amiből tanultunk, amitől többek lettünk, ami szükséges volt ahhoz, hogy egyszer, a jövőben majd kiteljesedhessünk egy életre szóló kapcsolatban. 

+1. Ismerkedjünk! 

Természetesen nem szabad azonnal beleugrani egy új kapcsolatba, de a szerelmi bánat egyik legjobb ellenszere, ha új embereket ismerünk meg. Erre kiváló alkalom egy kis nyaralás, kikapcsolódás vagy egy hétvégi parti. A másiknak persze nem kell tudnia, hogy éppen szerelmi bánatunk van, csak egyszerűen élvezzük az új társaság jelenlétét, hogy valaki lefoglal minket, a többit pedig majd meglátjuk.

5+1 tipp, ha a pasidnak nem áll fel

A férfiak életében vannak olyan időszakok, amikor szerszámukat nehezebben tudják működésbe hozni. Ezek gyakran fiatalabb korban is előfordulnak, nem a kor a lényeg, hiszen stressz hatására, vagy valamiféle mentális probléma mellett előfordulhat ilyen - általában átmeneti - működészavar, ami során a férfiak továbbra is kívánják a szexet, de kivételesen egy kicsit több kell nekik, hogy lázba jöjjenek. Ha ezt tapasztalod, akkor most segítünk, hogy miként indítsd be a másik felet!

1. Nem te vagy a hibás! 

A legfontosabb, hogy ilyen helyzetekben ne magadat okold, ne te merülj depresszióba, nem arról van szó, hogy párod elhidegült tőled, esetleg már nem szeret, vagy nem tart vonzónak. Ha ezt szóvá teszed neki, ráadásképpen még meg is bántod, szóval törődj bele abba, hogy ez most egy ilyen időszak, amikor egy kicsit nagyobb szüksége van a másiknak is a több előjátékra. 

2. Nyugtasd meg! 

Az első és legfontosabb lépés, hogy megnyugtatod a férfit, biztosítod róla, hogy semmi baj sem történik majd, ha nem sikerül, te ugyanúgy szereted, és ha ő is benne van, másként is kielégíthet téged, hátha esetleg megjön a kedve attól, hogy te elélvezel a kezei között. 

3. Ne idegesítsd fel! 

Ha nem működik a szerszáma, a férfi biztosan nagyon idegessé válik, még jobban stresszeli a helyzet. Az nagyon fontos, hogy ilyenkor beszéljetek róla, de ne idegesítsd felesleges kérdésekkel, ne vágj bántó szavakat a fejéhez, tanúsíts felé megértést, hiszen ezt ő is traumaként éli meg, de ha még te is fokozod mindezt, örökre rányomhatja bélyegét teljesítményére. 

Ha probléma áll fenn a működéssel, az egyik legjobb dolog, ha megpróbálod felkelteni a figyelmét valamivel. Legyen szó egy új pózról, valami szokatlan, csak ünnepnapokon kipróbált technikáról, esetleg valami régóta halogatott újdonságról. Amennyiben lefested neki, és megpróbáljátok, az újdonság varázsától könnyedén elfelejtheti problémáját. 

5. Most te játszadozz vele! 

Noha alapesetben az előjáték során főként a férfinak kell bevetnie magát, most egy kicsit vedd át az irányítást, cirógasd őt, izgasd a popsiddal, a kezeddel, a száddal, légy türelmes, élvezd a helyzetet, és add át magadat az élmények. Ha ő látja rajtad, hogy mennyire tűzbe jössz a helyzettől, biztosan neki sem lesz gondja a merevedéssel. 

+1. Nézzetek pornót! 

Ha semmi sem sikerül, esetleg gyors megoldást akartok, a közös pornózás kiváló alternatíva lehet arra vonatkozólag, hogy párod gyorsan felizguljon. Ez elsődlegesen azért van így, mert a férfiak vizuális típusok, és ha látják, hogy éppen akció van, akkor tudat alatt bennük is megindul majd valami, ami erekcióhoz vezet, és attól a ponttól már te is átveheted az irányítást.

A nők csaknem háromnegyede szerint az okostelefon akadályozza a szerelmi életet

Egyre többen gondolják úgy, hogy az okostelefonok megjelenése egyet jelent azzal, hogy szerelmi életük háttérbe szorul és akadályozva lesz. A Brigham Young Egyetem kutatóinak legfrissebb statisztikájából kiderült, hogy a nőknek már csaknem háromnegyede így gondolkodik erről.

A kérdőíves felmérés során a nők több mint 70 százaléka érezte úgy, hogy az okostelefonok miatt nem tud kiteljesedni párjával a szerelmi élete, ezáltal ha felveszik a telefont, ha megnézik Facebook-oldalukat vagy e-mailjeiket, miközben társukkal közös szabadidejüket töltik, az már negatív hatást gyakorol kapcsolatukra. 

Megdöbbentő, de a nők szerint a számítógépek még az okostelefonoknál is jobban képesek hátráltatni egy egészséges kapcsolat alakulását, de a legzavaróbb szituációnak a megkérdezett nők leginkább azt tartották, amikor párjuk felveszi a telefont, ha ők éppen együtt töltik idejüket. 

Sokkal rosszabb ugyanakkor, hogy az akadályoztatás mellett a nők kellemetlenül is érzik magukat ilyen esetekben, így az elektronikus eszközök bizonyítottan megnövelik a konfliktusok lehetőségét, ami hosszabb távon elégedetlenséghez, illetve megromló párkapcsolathoz is vezethet.

2015. május 14., csütörtök

A Barbie baba hasonmás újabb “agymeresztő” dobása

Blondie Bennett eltökélt Barbie baba rajongó. Megszállottan próbál gyerekkori játékára hasonlítani. Kapaszkodjon: agyatlan akar lenni, akárcsak a játék!
Akinek ilyen jut eszébe, annál felmerül a kérdés, hogy maradt-e egyáltalán eltávolítandó agy. A drága hölgyemény most hipnoterápián vesz részt, hogy elbutuljon. Eddig mindent megtett, hogy a játékra hasonlítson: barnítás, botox, ajakfeltöltés. Most 38 évesen úgy érezte, hogy a tökéletes “barbisághoz” még valami hiányzik. Vagy inkább túl sok van… ez pedig az ész!
Úgy tűnik, a terápia sikeres, egyszer már el is tévedt, amikor az anyukájához ment, pedig abban a házban nőtt fel. Az mondta, hogy “az emberek mindig azt kérdezik, hogy miért akarok ennyire Barbie-ra hasonlítani? Én pedig azt válaszolom: miért ne?” 20 hipnoterápiás kezelés után kezd teljesen agyhalottá válni. Nemrég egy barátját kellett volna elhoznia a reptérről, de nem tudta, hogy az érkező vagy az induló kapuhoz álljon-e.
Bennett már 9,5 millió forintnyi dollárt költött az átalakításokra. Ehhez jön még hozzá, hogy egy luxusCorvette-el furikázik, hiszen a játékbabának is az van. Az interjú zárómondata az volt, hogy “azt akarom, hogy az emberek úgy tekintsenek rám, mint egy műanyag babára. És ehhez hozzá tartozik az is, hogy ne legyen agyam”.
Bravó, Bennett, bravó!

11 DOLOG,Amit a férfiak a legjobban szeretnek a nőkben

1.Illat

Egy leheletnyi parfüm felébresztheti az érzékeket, de a természetes illatod az, ami igazán magnetikus hatással van a férfira és beindítja a fantáziáját. A kutatók szerint a vonzalom is a szagláson múlik, ezért nem érdemes túlzásba vinned az illatszereket, melyek elkendőzik azt, ami utánozhatatlan benned.

2.Röpke érintés

Ne várj arra, hogy a férfi érintsen meg először. Egy-egy véletlenül elejtett érintéstől vagy leheletnyi súrlódástól garantáltan felbátorodik.

3.Férfiruhában

Nemcsak a gondosan összeválogatott ruhadarabok emelhetik ki a nőiességedet. A legtöbb férfi izgatónak találja, ha az ő valamelyik ruhadarabját kapod magadra.
4.Magassarkú
Persze, azért a magassarkút sem kell hanyagolnod. Nemcsak az alakodra van jó hatással, és a lábad kecsességét emeli ki, de kénytelen vagy odafigyelni a tartásodra és a lépéseidre is benne. Az összkép elbűvöli a férfit.

5.Dicséret

A legtöbb férfit sokkal inkább képes feloldani a dicséret, mint amennyire bevallja. Különösen, ha az az ágybeli teljesítményére vonatkozik. Ezért ne spórolj vele, ha megérdemli, mert ezzel további teljesítményekre sarkallhatod, és pozitív várakozásokkal fog tekinteni a hálószobára.

6.Smink nélkül

Az ismerkedéskor előnyt jelenthet a smink, ám hosszútávon a legtöbb férfi a természetességre szavaz – az apróbb hibákkal együtt is. Fontos, hogy a pasi lásson smink nélkül, és épp olyan magabiztos legyél, mint kifestve, mert ez azt jelzi számára, hogy jól érzed magad a bőrödben és képes vagy vállalni magad.

7.Nevetés

A nevetés is remek libidóemelő hatással bír, főleg, ha a férfi poénjainak szól. A kutatások szerint a férfi és a nő is teszteli a humoron keresztül az összeillőséget. A férfi ahhoz vonzódik inkább, aki nevet a viccein, a nő pedig azt találja viccesnek, akihez vonzódik.

8.Öntörvényűség

Az önállóság és a kezdeményezőkedv a kapcsolat minden területén inspiráló. A legtöbb férfit felvillanyozza, ha olyan nőt tudhat maga mellett, akinek saját elképzelései vannak, és nem túl könnyű befolyásolni, ezért egyszersmind némi küzdelmet is jelent.

9.Erotika a zuhany alatt

Ha egyikőtök már úgyis levetkőzött, érdemes összekötnötök a kellemeset a hasznossal, és a víz testbarát simogatását is belevonhatjátok az előjátékba.

10.Tánc

Bár némelyik férfit nehéz rávenni, hogy táncra perdüljön, alig akad hímnemű, aki a kecsesen hullámzó női sziluett hatása alól ki tudná vonni magát.

11.Hajsimogatás

Persze egy jól irányzott és időzített csók önmagában is hatásos, de fokozza az élvezetet, ha közben megsimítod a haját, vagy a tarkóján hagyod a kezed.

Mi a horoszkópod? Ez a legszexibb testrészed a pasik szerint

Kos

Kosként a szemed a legérzékibb testrészed, és aligha akad férfi, aki ne szeretne mélyre merülni és elveszni lelked tükrében.

Bika

Ha létezik erotikus kézfej a földön, akkor az a Bikáé. Nem kizárt, hogy vonzódsz a kézműves tevékenységekhez is, mindenesetre bizonyosan szívesen fogják meg a kezed az ellenkező nem tagjai.

Ikrek

Ha az Ikrek jegyében születtél, érzéki szád minden hímneműt megigéz. Ne csodálkozz, ha nem a szemedbe néznek, miközben beszélsz, és csak úgy isszák a szavaid.

Rák

Ha a Rák jegyében születtél, valószínűleg irigylésre-méltó keblekkel dicsekedhetsz. Használd tudatosan adottságodat, mert gyakran ez az első dolog, amit a férfiak megnéznek egy nőn.

Oroszlán

Oroszlánként ellenállhatatlan a hátad. Bátran hordhatsz olyan felsőket, melyek láttatni engedik ezt a testrészedet.

Szűz

Szűzként a hasad az egyik legérzékibb testrészed, és az sem von le semmit az értékéből, ha épp nem tökéletesen lapos. Ha te magad találsz is rajta kifogásolnivalót, a férfi biztosan nem így van ezzel.

Mérleg

Ha a Mérleg jegyében születtél, biztosan rendelkezel az ideális 0,7-es csípő-derék aránnyal, mely minden férfi tekintetét a domborulataidra vonzza.

Skorpió

Sok nő elégedetlen a fenekével, ám ha a Skorpió jegyében születtél, neked erre semmi okod, hiszen szemrevaló idomokkal áldott meg a sors.

Nyilas

Nyilasként a combod az egyik legerotikusabb testrészed. Valószínűleg bátran viselsz miniszoknyát is, de aztán ne csodálkozz, ha csak úgy zsonganak körülötted a kíváncsi tekintetű férfiak.

Bak

Ha a Bak jegyében születtél, valószínűleg bársonyos bőrrel rendelkezel, melyet sok nő irigyelhet tőled, a férfiak viszont  szeretnék megérinteni.

Vízöntő

Vízöntőként a lábszárad az egyik legérzékibb testrészed. Bizonyára kevesen tudnak ellenállni kecses vádlid arányos formáinak.

Halak

Senkinek nincs olyan érzéki lábfeje, mint annak, aki a Halak jegyében született. Hordj olyan cipőket, és szandálokat, melyek minél többet mutatnak belőle.

Kapcsolatok fejlődése